Révai Ilka a magyar fotótörténet elismert alakja, a magyar nő-művészek példatárát egyedi teljesítménnyel gazdagító alkotó, akiről nagyon kevés biztos ismeretünk van. Életének egyszeri nagy vállalkozása az 1919-ben megrendezett kiállítása volt, amelynek sem az előzményei, sem a következménye nem alkot szerves folyamatot. De a több mint 200 fénykép kiállításának bátorsága nem a semmiből érkezett, s hatása mindmáig tart. Ki volt Révai Ilka, Kiche Ilka, Révai Oszkárné? 

A jómódú kereskedő, gyáros, üzlettulajdonos Kiche Lajos és Schlesinger Hermina gyerekeként született Székesfehérváron. A család az 1880-as évek elején a fővárosba költözött, Ilka itt járt iskolába. Tekintélyes hozománnyal érkezve a házasságba, húszévesen az izraelita szertartás szerint összeköti életét Révai Oszkár fűtőkészülék és fémárugyár tulajdonossal. Ilka feltehetően  tüdőbetegségben szenvedhetett, 1901-ben férje javára végrendeletet írt alá. A színészet terén képezte magát, a Thália Társaság előadásain lépett fel több alkalommal.  

Öröm és bánat érte rövid időn belül: 1905-ben megszületett lányuk, Éva, de 1908 januárjában férje fiatalon elhalálozott. Ilkát feltehetően e tragédia indította arra az elhatározásra, hogy olyan kenyérkereső munkát találjon, amelyben művészi ambícióit is kiteljesítheti. Kortársaihoz, Székely Aladárhoz és Máté Olgához hasonlóan a fényképezés elméletét, s haladó szellemű gyakorlatát a legjobb német mestereknél, Rudolf Dührkoop és Nicolas Perscheid hamburgi és berlini műtermében sajátította el. Révai Éva emlékezése szerint 1909 körül került sor arra, hogy anyja a realista fényképezést és a piktorialista irányzatot tanulmányozza. Tudását, feltehetően saját tüdőproblémáit is orvoslandó, Meránban kamatoztatta (1911-1915), ahol műtermet nyitott. A dél-tiroli működéséről dokumentumokat mindeddig nem sikerült fellelnünk, de egyetlen, 1919-es katalógusa szerint sok, számára is mértéket jelentő fotót készített itt. 1915-ben el kellett hagynia Meránt, s lányával Budapestre költözött, ahol a Bazilika mellett, a Nagykorona utca 32-ben nyitott műtermet. 

Az 1910-es évek eleje, a portréfényképezés prosperáló időszaka Révai Ilkának is kihívást jelentett. Műtermével kapcsolódott a női emancipációt sürgető törekvésekhez. Felvette a kapcsolatot volt színészkollégáival (Forgács Rózsi, Harmos Ilona), a Thália Társaságot megalapító Bálint Lajossal, és kapcsolatba került a Karinthyékkal (Elza, Ada, Frigyes), Kosztolányiékkal, Vészi Margittal, Révész Bélával, az irodalmi és művészi világ képviselőivel, építészekkel, festőkkel, zenészekkel. Műterme éppúgy, mint Máté Olgáé, majd Landau Erzsié fontos értelmiségi találkozóhellyé vált. Ismeretségi körébe tartozott Kassák Lajos és a MA folyóirat szellemi-művészi hátországa: Bortnyik Sándor, Hevesy Iván, Mattis Teutsch János, Mácza János, Tamás Aladár, Szélpál Árpád. Műterme reklámgrafikáját Bortnyik tervezi. 1917-ben Kassák 30. születésnapján készíti legismertebb fotósorozatát az avantgárd művészről:  fekete ing, kabát, hosszú haj, s a fejtartás különösségével jellemzi a költőt: a lehajtott fejű a dacos lírai ént, a felfelé, messzire tekintő a profetikus Kassák imázsát jeleníti meg. Bátor, erős, izgalmas, karakteres mondhatnánk drámai e megfogalmazás, amely nem a tekintet erejével, hanem a beállítás különösségével kíván hatni. 

Révai Ilka a Váci utca 11/b félemeletére, az 1919. június 8-án nyíló „demonstratív fénykép-portré kiállítására” invitálja az érdeklődőket, amelyen 214 képét tette közszemlére. A tárlatot Kassák nyitotta meg. Világlátása lényegét „Pár szó akarásaimról” címmel foglalta össze a MA alkotóival rokon törekvésű kiáltványában: „Ellentétben a letűnt kor felfújt ideológiájából csámcsogva tejelő tévelygésével, a külsőségek értékeléséből épült bábeli torony oszlopait döngetve egy-egy fényképportré magját, szélét, motívumát magában az emberben adottnak találom. Adom őket, mint egy mély térdhajlást az ember előtt, a természetes előtt és ezeknek sokrétű, örökké új és új változatokban kimeríthetetlen dús, mindig érdekes, mindig páratlan, mindig önmagukban harmonikus abszolút szépségei előtt” (Révai Ilka demonstratív fénykép-portré kiállításának katalógusa, 1919.)  

Révai Ilka realista portrétistaként az emberi arcot vette lencsevégre, újszerű gépállásból, nem egyszer közeli géphelyzetből csak az arcot, csak a fejet fényképezte, ami ritkaságnak számított korában. A katalógusában található neveket böngészve fellelhetjük a meráni évek termését, a jóval több női, mint férfi arcképet. Nemes eljárással, platinanyomatokkal kísérletezett (Körösfői-Kriesch, Karinthy), fotói egy részét díszesebb keretekben állította ki. A portrék mellett akt és mozdulatművészeti tanulmányok is bekerülnek a kiállítás emberre, emberi arcra koncentráló sorozatába. (Aktfelvételeit egy füzetbe összefűzve terjesztette, később lánya is modellül szolgált számára.) A tárlatról a Népszava emlékezik meg: „Egyes arcképei úgy hatnak, mint egy Daumier-rajz, ezekben mintha önkéntelenül is szatirikusan mosolyogna modelljén. Csupa mélység, igazság és művészet ez a sok arckép s Révai Ilka nevét, a legjelentősebbek közé sorozzák.” (Népszava, 1919. június 20.8.) 

Révai Ilka a MA folyóirat (volt) helyiségeiben rendezi tárlatát, Kassák-portréját helyezi el katalógusában. Az avantgarde költő-íróval vállalt eszmei közösség bizonyítéka, hogy 1920 tavaszán irányításával a Nagydiófa u. 3. alatt, a Munkások Irodalmi és Művészeti Szövetségén belül létrejött egy 20-25 tagú, három éven át működő fotókör, amely két kiállítást rendezett „a kitűnő fotó-iparművésznő” vezetésével. (Világ, 1920. március 20.) 

A Tanácsköztársaságot követően Gyűjtőfogházban tartják, a megpróbáltatások miatt kiújul tüdőbaja, kórházba kerül. 1921-ben és 1927-ben részt vesz az Iparcsarnokban rendezett Országos fotókiállításokon, de tekintetét hamarosan Párizsra veti, ahová lánya 1925-ben távozott. Révai Éva befutott iparművész, ékszerkészítő, Paul Poiret Divatházának tervező művésze lesz. 1928-ban Ilkával együtt állítanak ki Budapesten, a III. Országos Kézművesipari Tárlaton.  Bauer Lilly lelkes hangon ír a már őszbe forduló (ipar)művésznő sikereiről Párizsban, Biaritzban, Nizzában, stb. (Révai Ilka virágai, Pesti Napló, 1931. augusztus 30. 37.) 

Párizsban hamar sikerül gyökeret eresztenie, de munkásságának nyomait elpusztítja a második világháború. Kapcsolatba kerül a kint élő és kilátogató magyar művészekkel, gyakran hívja otthonába a nélkülözőket. André Kertész Révai Ilkáról és lányáról 1927-ben készült fotósorozata, József Attila Kiszombori dal című verse, Sándor Kálmán Játékszenvedély című novellája szól a vidám együttlétekről, „avantgárd” életükről. 1930-1937 Nizzában él és dolgozik (?), 1937-ben visszaköltözik Párizsba. 

A Párizsban élő zsidók összeírásakor önként jelentkezik, jobb reményben 1943-ban hazatér Magyarországra. Ezt követően családja nem találja nyomát, mi már tudjuk, hogy Révai Oszkárné a Dohány utcai gettóba került, 1945 január elején feltehetően éhen halt, majd a gettó felszabadulása után tömegsírba temették el. (Dohánykert, B6 tömegsír 25. sorszám) 

Révai Ilka hidat képez a klasszikus, de már realista, érzékeny, lélekre koncentráló portréfényképezés és az avantgárd emberábrázolás között. A vizuális beidegződöttség sablonját megtagadó, Kassákról, Mácza Jánosról, Hevesy Ivánról készült felvételei a Bauhaus iskola szemléletét vetítik előre. 

(Csorba Csilla)